-avagy a zsírpárnák börtönében nap mint nap.
Mi is igazán a kövérség? A kövérség egy átok. Orvosok civilizációs betegségként, mások túlevésnek, míg mások genetikai problémának állítják be.
És ez micsoda egy 15 és fél éves lánynak? Katasztrófa; borzalom; rémálom, amiből nem kel fel sohasem az ember lánya. Ez vagyok Én: egy 90 kilós kisdisznó.
Sosem voltam vékony. Amióta eszemet tudom, mindig is dunduska voltam. A régi, kiskori képeimről is mindig egy pufók kislány néz vissza rám. Egy szőke, fehér bőrű, kék szemű angyalka.
Ahogy telt-múlt az idő, egyre terebélyesebb és terebélyesebb lettem. Kisgyerekként sem volt könnyű ezeket átélni, az állandó csúfolásokat az óvodában, az iskolában. De felsőben hatodikban és hetedikben elérkezett a pokol számomra.
Valamikor hatodik novemberében kezdődött az egész. Valamiért -és még a mai napig sem tudom, hogy miért- célpontja lettem három lánynak. Fogalmam sincs, miért. Valószínűleg látszott rajtam, hogy eléggé érzékenyen érint ez a téma. Voltam én dagadt kúrva, dagi, szóval, hát mondanom sem kell mik. -Valószínűleg ezen okokból kifolyólag nyílok meg nagyon nehezen, ezért nem szeretek új környezetbe kerülni.
Hetedik júniusában elérkezett a megváltás. A 3 lány elballagott-nem is tudom, mit éreztem akkor- végre szabad lettem. De a fájdalmas sebegek még a mai napig nem gyógyultak be.
Nyolcadikban élmény volt iskolába járni, végre mászkálhattam a folyosókon fel és alá, az lehettem, aki igazán vagyok.
Most, kilencedikben is igyekszem feloldódni, jól érezni magam. Bár, a kezdeti nehézségeket félretéve, úgy érzem, hogy tényleg kezdek beilleszkedni. És ez nagyon jó. És próbálom elfelejteni azt a borzalmas másfél évet.
Ez alatt az időszak alatt is csak nőttem, szélesedtem, bár azért magasodtam is. A bánatomat evésbe folytottam. Zugevésbe. Megkaptam a zsebpénzem, elmentem a boltba, vettem csipszet és csokit, hazajöttem, és titokban elmajszolgattam. A pillanatnyi örömért.
Most ott tartok, ahol tartok: Igyekszem kerülni a hízlaló, cukros dolgokat. Nem eszem fehér kenyeret, csak teljes kiőrlésűt, cukormentes müzliszeletet eszem, és emellé még igyekszem minél több zöldséget és gyümölcsöt enni. Az étrendem azt hiszem, nagyon jól megváltozott, már csak egy dolog hiányzik: az a fránya mozgás.
A testedzés. A legnehezebb elkezdeni. Sokkal könnyebb kifogásokat találni, hogy "ajj, fáradt vagyok, majd holnap". De az embernek meg kéne emelnie azt a nagy seggét (ami nekem nincs, nekem nagy hasam van), beraknia a DVD-be a lemezt, és fél órát kéne magáért mozognia. Mert a kaszás nem válogat, amikor jön érted. Mert azt nem fogja nézni, hogy te mennyi mindent tettél a családodért. Nem fogja érdekelni.
Az egészben az a legszomorúbb, hogy amióta az eszemet tudom, diétázom. De látványos eredmény még sosem mutatkozott. (Ja, de egyszer, amikor leadtam nyolc kilót) Remélem, hogy ezzel a bloggal, amibe kiönthetem szívemet-lelkemet, segíteni fog ebben az egész helyzetben. Mert mindig van valaki, aki ugyanazt éli át, mint Én. És mindig van olyan, aki tud jó tanácsot osztani.
Várom mindenki segítségét: CandUs
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése